Kötélpályák, SzG3: Tatranská Lomnica

Alapvetően ezért jöttünk ide, de ez a nap alapvetően meg is változtatta a hozzáállásunkat a Tátra szlovákiai szakaszához. Az előző nap felmentünk a tátralomnici kabinos felvonó alsó állomásához, az árakról tájékozódni, meg úgy általában képben lehessünk (az árakról és az egyebekről interneten is lehet információkhoz jutni, de én azért a helyszínen is leellenőriztem azokat). Ezzel kapcsolatban néhány megjegyzés: a Lomnici csúcsra most sem jutottam fel (ez talán most már az egyetlen olyan hely, ahová konkréten nem tudtam még eljutni, bár a helyszínen voltam. Kicsi a kapacitása és ahogy kedden megnéztük a lehetőségeket, már vasárnapig eladták az összes jegyet. Az interneten lehet előre jegyet venni, de egy magas hegyvidéken még másnapra sem tudja megmondani az ember, hogy felhős lesz-e a csúcs, nemhogy öt napra előre. Később napközben több napon keresztül felhőben volt a csúcs, ilyenkor nem tudom, hogy visszaadják-e a jegy árát? Nem igazán akartam kb. 3 x 47 Eurót csak úgy kidobni.) Az árakkal kapcsolatban jó tudni, mindenhol figyelembe veszik az életkort, mi mindenhol két nyugdíjas és egy tanuló jegyet vettünk. Itt végül is egy kombijegyre voksoltunk, mivel túrázni is akartunk. Fel a felvonóval a Skalnate pleso-hoz (Kőpataki tó), onnan a Felső turista úton (Tatranská magistrála) le a Tarpataki vízesésekig (közbe ejtve egy turista házat, ahol ebédelünk majd), végül siklóval le Ótátrafüredre. Itt persze még az is közrejátszik, hogy a kocsit a kötélpálya alsó állomásánál hagytuk (ingyenes parkolás) és még oda vissza kellett menni a tátrai villamossal. Alapvetően nem egy nagy távolság, de:!!! és itt néhány nagy felkiáltójel. Mindenhol, a térképeken, a helyszíni turista tábláknál mindenhol időt adnak meg a táv teljesítésére. Ez önmagában nem lenne olyan nagy baj, ha az emberek nem különböznének annyira korban, teljesítőképességben, stb. Egy gyakorlott turista a táv ismeretében (feltéve ha a terepet is ismeri), akkor elég pontosan meg tudja határozni a rászánni való időt. Persze itt lehetne mondani azt, hogy ott a térkép, de onnan nem mindig lehet a pontos távot levenni, főleg ha kanyarog a turista út. Mi abból indultunk ki, hogy a turista házig (Zamkovszky-menedékház) 50 percet jelzett a térkép és a tábla is. Na itt jött a csapda: az út olyan kövekkel volt kirakva, ahol csak zergeként lehetett csak ugrálni, minden figyelmet arra kellett fordítani, hogy ne bicsakoljon ki az ember lába. Hiába volt nordic walking bot, jó túracipő, nagyon oda kellet figyelni. Még az is kész csoda, hogy Lili és Éva is végig csinálták az egészet (azért nem minden zokszó nélkül), de este azért nem fájt a lábuk, sem a térdük (valószínűleg a jó felszerelés is besegített).